Amikor gyerek voltam szeretett Nagyszüleim gyakran emlegették, hogy amikor még nem létezett műanyag szívószál, akkor szalmaszál volt a "szívószál". Ők a búza cséplése után visszamaradó szalmaszálat emlegették így.

(A szalma a szemtermésükért  termesztett növények /szűkebb értelemben csak a  gabonafélék/ cséplése után visszamaradó szár és szárrészek gyűjtőneve. A gabonaszalmák között vannak tavaszi /árpa, zab/ és őszi  /búza, rozs/ szalmák.)

Most pedig arról olvastam egy cikket, hogy Franciaországban egy farmot vezető házaspár rozst termeszt, azzal a céllal, hogy abból készítsenek szívószálat.

Nagyszüleim szerint hazánkban főként azok használták a szalmaszálat szívószálként, akiknek valamilyen egészségügyi ok miatt volt szükségük rá, mert másképp nem tudtak inni. Majd később főleg a "Bambi" ital fogyasztásához használtàk a gyerekek előszeretettel :) 

Lám, a franciáknál egy nálunk régi bevált dolgot szedtek most elő ismét azért, hogy a műanyagból készült szívószálakat környezetkímélőbb alapanyagúval helyettesítsék. Igaz, nálunk búza cséplése utáni szalma volt (és lehet, hogy más gabona cséplése utáni szár is), náluk pedig rozs- de ez már részletkérdés szerintem.

Nos, a magam részéről azt gondolom, hogy egészséges felnőtt ember teljes életet tud élni szívószál nélkül is, de persze megértem, ha a felnőttek közül is van akinek jobban esik egy-egy ital szívószálon keresztül fogyasztva. Ám ha van rá lehetőség, hogy az egyszerhasználatos műanyag verziót mellőzzük és helyette környezetkímélőbbet használjunk, akkor érdemes ezt megtenni.

Az viszont teljes mértékben igaz, hogy bizonyos egészségügyi problémák esetén megkönnyítheti a folyadékfogyasztást a szívószál használata. Az is érthető, hogy némelyik gyerkőc szívesebben iszik szívószállal mint anélkül.  Azonban témyleg jó lenne az egyszer használatos műanyag szívószál helyett hazánkban is valami környezetbarátabb alternatíva.

A francia házaspár kezdeményezéséről szóló eredeti írást itt olvastam:

https://hu.euronews.com/2019/08/07/a-szalmaszal-az-uj-szivoszal

Műanyagcsökkentéssel kapcsolatos korábbi írásom (melyben a szívószálak is szóba kerültek) itt olvasható: 

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/07/13/muanyagcsokkentes-ne-csak-juliusban/

Egy osztrák tejtermékgyártó cég környezetvédelmi kezdeményezésével kapcsolatos, a visszaváltható üvegekről írt bejegyzésem pedig itt található:

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/08/18/kornyezetkimelo-csomagolas-igen-vagy-nem/

A könyvben szereplő házikóhoz hasonlónak egész biztosan sokan örülnének. Én is :) 

2016-ban, az Ünnepi Könyvhéten vásároltam meg a kötetet. Mivel első olvasásra nagyon tetszett, el is tettem ahogy szoktam azokat, melyeket évekkel később ismét szeretnék elolvasni. Nemrégiben kerítettem sort az újraolvasására, és most is ugyanúgy tetszett.

A könyv "főszereplője" a kis ház, melynek részleteit, adottságait remekül leírja a szerző.  Ahogy elképzelem ezt a házat, pontosan olyannak látom lelki szemeim előtt, amilyet én is szívesen elfogadnék - akár például családi nyaralónak is.

Ötször ​cserél gazdát a kedves, különös kis ház. Minden tulajdonosa más karakter, de az közös bennük, hogy valami megoldásra váró helyzet, megválaszolandó kérdés van az életükben amikor a házikót birtokba veszik; és mindannyian akkor lépnek tovább másik lakóhelyre amikor kimondott és kimondatlan kérdéseikre valamiféle választ kaptak a háztól - vagy inkább saját maguktól. Azonban mindvégig érezhető, hogy a háznak valami szerepe van az életük további alakulásában.

Történeteiket olvasva néha mesebeli házikónak tűnik a régi épület misztikus tulajdonságokkal, néha pedig az egyik bútordarab rejtett zugában megbúvó régi fénykép szereplőit érezzük titokzatos erővel rendelkező segítőknek.

Mindannyiunkban vannak megválaszolásra váró kérdések, megoldandó feladatok, és néha jól jönne egy ilyen mesebeli házikó, amely segít megtalálni a jó irányt :) 

Számomra mindegyik főszereplő élete a házban kicsit mese ami nagyon is valódi, és valóság ami nagyon is meseszerű. 

Szórakoztató írásnak tartom, melynek olvasása során szabadjára engedhettem a képzelőerőmet. Időnként kis szüneteket tartva az olvasásban, lehunytam szemeimet és láttam a házat, sőt úgy éreztem ott vagyok a falai közt vagy a kis kedves kertjében sétálgatok, és az élet problémái könnyedén megoldódnak, megtalálom mindenben a helyes irányt. Könnyed minden és én magam is könnyed vagyok. 

Az egész egy kicsit romantikus, kicsit meseszerű, titokzatos és mégis nagyon is valóságos. Olvasása közben mindinkább azt éreztem, hogy nekem is nagyon-nagyon jól jönne egy ilyen házikó, és szerintem rajtam kívül sokan mások is szívesen elfogadnák.

Nekem tetszett :) A könyv is és olvasása közben maga a "válaszok háza" is :) 

Antiknapraforgó /HMM/

(Kép forrása: saját fotó)

Most olvastam, hogy Ausztriában visszaváltható üvegekben árusítják majd a tejet 2019 végétől - legalábbis az egyik tejtermékgyártó vállalat egészen biztosan.

Milyen érdekes....A 70-es 80-as években (és minden bizonnyal korábban is) hazánkban még visszaváltható üvegekben árusítottak sokmindent, például gyümölcslevet, bort, és a befőttesüvegek is visszaválthatóak voltak. Aztán elkezdtük eldobálni az üvegeket, mert valaki kitalálta, hogy jobb, ha nem váltják vissza, olcsóbb, higiénikusabb, kényelmesebb így. Most pedig másutt ismét előszedik a visszaváltható üvegeket, mert rájöttek, hogy mégiscsak ez a környezetkímélőbb és jobb megoldás a mindenféle eldobható csomagolás helyett. Talán érdemes lenne több területen is észrevenni a régi, jól bevált megoldásokat, és ezeket kombinálni az új, modern dolgokkal.

Nagyon sok tényezőt kell(ene) figyelembe venni ahhoz, hogy el lehessen dönteni, hogy mi az a megoldás ami valóban környezetkímélő. Nagyon hozzáértő és lelkismeretes szakemberek kellenek, akik minden körülményt figyelembe vesznek és pontosan tudják, hogy mi hogyan és milyen mértékben szennyezi a környezetet, és olyan döntéshozók kellenek akik hallgatnak rájuk. Nehéz ügy....

A "sógorok" tejesüveggel kapcsolatos környezetvédelmi intézkedéséről szóló nlc írás itt olvasható:

https://nlc.hu/gasztro/20190817/uveges-tej-berglandmilch-ausztria/

Illetve bővebben a deluxe.cafeblog.hu eredeti posztjában.

Korábbi írásom műanyagcsökkentéssel kapcsolatban itt olvasható:

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/07/13/muanyagcsokkentes-ne-csak-juliusban/

A padlizsán, más néven tojásgyümölcs,  a növényhatározó szerint rendszertanilag a gyümölcsök közé tartozik (ugyanúgy mint a paradicsom), de igazi helye mégis a zöldségek közt található.

Szezonja van, igazán ízletes fogásokat varázsolhatunk felhasználásával az asztalra.

Sokaknak valószínűleg rögtön az igen ízletes és közkedvelt padlizsànkrém jut eszébe a padlizsánról. A rakott padlizsán (muszaka) is sokak kedvence. Rántva is igen kiváló eledel és grillezve is.

Én most a brassói aprópecsenyét gazdagítottam padlizsánnal. Semmi ördöngösségre nem kell gondolni, a felkockázott padlizsánt akkor adtam a sülő húskockákhoz amikor azok már félig megsültek, jól megfokhagymázva, őrölt feketeborsot hozzáadva sütöttem készre, majd összekevertem a sültburgonyával.

Majonézes padlizsansalátát készítettem hozzá. Ehhez a meghámozott és kb. dobókocka méretűre aprított 3 padlizsánt és 1 közepes méretű cukkinit tepsibe terítettem. Olivaolajat összekevertem sóval, borssal, zúzott fokhagymával, ezzel leöntöttem és előmelegített sütőben megsütöttem. Közben elkészítettem az öntetet: tejfölt, majonézt kevertem össze pici cukorral, sóval és borssal, beleaprítottam 1 db piros kápia paprikát és 2 db közepes méretű paradicsomot. A kíhűlt sült padlizsánt és cukkinit elkevertem a mártással és néhány órára hűtőbe tettem.

Remekül passzolt a padlizsánsaláta a padlizsános brassói aprópecsenyéhez.

Sütés-főzés témában az ezelőtti írásom itt olvasható: 

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/08/10/gorhony-foetelkent-es-koretkent-is-kivalo-eledel/

Lapcsánka, tócsni és még ki tudja hány néven ismert a mifelénk görhönynek nevezett finomság. Ahány neve van valószínűleg legalább annyiféle változata.

Én olyan egyszerűen készítem ahogyan Anyukám és Nagymamám készítette, így nálunk kizárólag reszelt burgonya, liszt (amennyit a krumpli "felvesz") és só szükséges az elkészítéséhez. No és olaj amiben kisül. Serpenyőben, bő olajban sütöm. Általában evőkanállal helyezem a kis kupacokat az olajba és ott lapítom ki a kanál hátuljával. Amikor olyan kedvem van, akkor az olajba teszek egy nagyméretű pogácsaszaggatót és abba teszem a masszát így időnként sikerül viszonylag szabályos kerek görhönyöket sütni.

Önálló ételként is nagyon finom, majonézzel, fokhagymás tejföllel fogyasztva. Köretként fasírthoz, húsokhoz is nagyon ízletes. Tulajdonképp a variációk száma végtelen: van aki a masszába tojást, tejfölt és különféle fűszereket (pl. szerecsendiót, kaprot, pirospaprikát) is tesz, van aki a tálalásnál gazdagítja például ezersziget öntettel, különféle szószokkal.

Kár lenne elfeledni ezt a finom ételt. Igen, tudom: most jönnek néhányan olyan véleménnyel, hogy a burgonya egészségtelen, a liszt meg pláne, és a bő zsiradékban sütés meg végképp. Lehet. Én azt gondolom, hogy mértékkel fogyasztva minden "természetes" alapanyagból készült étel helyet kaphat az étrendünkben (természetesen az ételallergia és intolerancia figyelembe vételével).

Szerintem érdemes időnként az ilyen viszonylag egyszerű ételek receptjét előkotorni nagyanyáink szakácskönyvéből vagy az emlékezetünkből :) 

Jó étvágyat mindenkinek aki elkészíti! :) 

(Kép: görhöny minifasírttal, lilahagymával, fohhagymàval és szószokkal -saját fotó)

Blogomon gasztronómia illetve sütés-főzés témában írt bejegyzéseim közül az ezelőtti az alábbi linken olvasható: 

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/07/23/kisegit-a-muffin-sutoforma/

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Szeifert Natália legutóbb megjelent regénye volt az első amit olvastam a szerző könyvei közül (Mi van veletek, semmi?), és utána olvastam el a korábban megjelent „Az altató szerekről” című művét.

Gondoltam, hogy ez így nem jó, nyilván a korábban megjelentet kellett volna előbb elolvasnom, úgy lett volna logikus, de nincs mit tenni, ha így alakult, hát így van. Ugyanis a „Mi van veletek,semmi?” annyira tetszett, hogy eldöntöttem: elolvasom „Az altató szerekről” című művet is. 

Mostmár azonban nem bánom, hogy az olvasási sorrend így alakult. A szerző úgy alkotta meg e két művet, hogy bár összefüggenek ám mégis függetlenek egymástól. Mindkettő különálló- de ha mindkettőt elolvassa az ember, akkor megtalálja a kapcsolódási pontokat. Szerintem érdemes mindkettőt elolvasni :)

Ugyanis, az esetemben bekövetkezett olvasási sorrend szerint először a „Mi van veletek, semmi?” regényből Pók és Grafit történetét ismerhettem meg, vagy legalábbis életük néhány epizódját, ám közben felvillant ott néhány „mellékszereplő” akik – mint ez mostmár számomra kiderült- főszereplői  „Az altató szerekről” kötetnek.

No, és persze itt is vannak olyan mellékszereplők, akik a másik regényben is azok- és kíváncsian várom, lesz-e újabb regény, amelyben majd ők lesznek a főszereplők és az ő szemüvegükön keresztül láthatjuk a világot.

Azt a bizonyos rendszerváltás évei körüli világot, vagy legalábbis Budapest néhány szegletét és a hétköznapok történéseit, főleg pedig a szereplők életét és nézőpontjaikat. Titkaikat, félelmeiket, vágyaikat, tetteiket, erényeiket és gyarlóságaikat. Kendőzetlenül. Leplezetlenül. Az ilyen-olyan kisebb és nagyobb függőségekről, problémákról nyíltan, szókimondóan esik szó a kötetben. Füvezés, drog, alkohol, családi problémák, legális és illegális dolgok, gyógyszerek. Az egyik főszereplő  életében a szex stresszoldóként, pótszerként, vagy akár altatószerként szerepel. Ebben a műben is elhangzanak „trágár” kifejezések, mégpedig itt túlnyomórészt nők szájából, és a témákban sincs semmi mellébeszélés, semmi köntörfalazás. Vívódások, félelmek, szorongások, megoldások és félmegoldások, kiutak és kilátástalan kiútkeresések, gondolatok, álmok, valóságos tettek, vágyak. Életek.

Nem tudom, milyen lett volna, ha a „normális” azaz a logikus sorrendben olvastam volna a két könyvet: először a korábban majd utána a később megjelentet. Bizonyára jó.

Az viszont biztos, hogy különleges élmény volt így számomra, hogy „Az altató szerekről” főszereplőinek történetét olvasva fokozatosan jöttem rá, hogy hol bukkantak fel mellékszereplőként a másik regényben, és kik is ők valójában, hisz a „Mi van veletek, semmi?”-ben még a keresztnevük sem került említésre. Valamint itt az ő szemszögükből került megvilágításba az a jónéhány szereplő aki a másik műben is szerepelt , ez is érdekes élmény volt. Cseres, Motkó, Kis Geri, Sőth Karcsi és a többiek.

Szerintem a könyvben sok dolog olyannyira jól van megfogalmazva az életből, hogy ha az olvasó a szereplőkétől eltérő módon és korban él, akkor is sok esetben érzi azt, hogy ezek a megfogalmazások találóbbak nem is lehetnének:

"...lehet persze, hogy nem bolondult meg, csak elvesztette az időt, és megpróbálta újra elkapni. elfogni, ahogy egy folyékony dolgot lehet lepkehálóval."

Vagy melyik nő ne érzett volna már így legalább egyszer az életben, még ha nem is tudta így megfogalmazni: 

"Most az egyszer szerettem volna, ha az előttem álló éjszaka hosszabbra nyúlik, de csak nekem. Eltart pár napig vagy hónapig, sírhatok, ameddig és ahányszor akarok, vagy őrjönghetek, aztán mindent végiggondolhatok a legnagyobb titokban és reggel, amikor felkelünk, csodálatosan hétköznapi leszek."

Érdekes, elgondolkodtató olvasmány, hol Zelma hol pedig Zsuzsa életébe pillanthat be az olvasó, közben rádöbbenhet, hogy milyen sok dologban hasonlóak és mennyi mindenben különböznek egymástól a főszereplők, és a háttérben hogyan függ össze minden mindennel. (Felnőtteknek szóló olvasmány)

A "Mi van veletek, semmi?" című regényről szóló írásom itt olvasható: 

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/07/29/ismet-egy-remek-konyvet-olvastam-szeifert-natalia-mi-van-veletek-semmi/

A napi luxus: kávé tejszínhabbal és egy kis kakaóporral :) Méghozzá hajdani Nagypapám teáscsészéjéből :)

Na, nem mintha Ő sokszor fogyasztotta volna a teáját ebből a csészéből. Legtöbbször bögréből itta (napi minimum 1 liter teát fogyasztott).

Ez a teáscsésze abból a készletből az utolsó darab, amit kedvezményesen vásárolhatott meg amikor a Drasche Porcelángyárban dolgozott- kőművesként gyárkéményeket épített (tehát a tériszonyomat nem Tőle örököltem :D ).

Azért vehette meg ott dolgozóként kedvezményesen, mert hibás volt a készlet. Tudom, mert sokszor elmondta ezt amikor időnként használtuk a teáskészletet és látom ezen az utolsó darabon is, hogy el vannak mosódva a festett rózsák.

Sajnos a készlet többi darabja nincs már meg, ezért úgy döntöttem ezt az egyet lefotózom mielőtt még ez is eltörik...

A teát én is inkább bögréből fogyasztom, viszont az én kávéadagomnak ez a teáscsésze jobban megfelel, mint egy pici kávéscsésze.

Gyerekkoromban amikor Budapestre mentünk, Nagypapa mindig szólt, ha olyan helyen jártunk ahol láthattam olyan gyárkéményt aminek az építésén Ő is dolgozott, és én mindig ámulattal csodáltam, hogy milyen magasban dolgozott. Emlékszem, sokszor kíváncsiskodtam, hogy hogyan mászott fel oda, és Ő türelmesen elmesélte minden alkalommal részletesen, hogy hogyan másztak fel és miként végezték a magasban a munkát. Számtalanszor megkérdeztem, hogy " Papa, de nem szédültél ott fent?" És Ő mosolyogva felelte, hogy nem. Mesélt arról, hogy sokat dolgozott Szolnokon is, hetekig távol a családtól és Budapesten is sokfelé dolgozott. Magas, szikár ember volt, én gyerekként úgy néztem fel Rá, mintha senki és semmi sem lenne magasabb nála csak azok az óriási kémények. Szigorú és határozott volt, de ha kértem, hogy meséljen nekem mindig mesélt, és készített játékokat fából, nádból, cirokszárból.

Az Örs Vezér tér környékén is volt valami gyárnak iszonyat magas keménye, azt sokszor mutatta nekem- de sok éve már nincs ott az a kemény, úgy látszik arra sincs szükség a régi időkből.

Megint teret engedtem a nosztalgiának a teáscsészével :) ☕

A Drasche Porcelángyár történetéről ezen a linken találtam leírást, érdemes elolvasni:

http://www.magyarkeramia.hu/keramia/drasche/page.html

Egész pontosan: ezt a remek könyvet már sokadszor olvastam újra.

Néhány éve olvastam először Kerékgyártó István 2012-ben megjelent "Rükverc" című könyvét. 2 nap alatt végigolvastam, annyira tetszett, hogy képtelen voltam hosszabb szünetet tartani az olvasása közben.

Az elmúlt néhány év során többször elolvastam, nemrégiben ismét. Lenyűgözött már az első olvasáskor, és azóta is minden alkalommal. Engem mindig is az elgondolkodtató írások érdekeltek, a társadalmi kérdéseket és szociális témákat érintők pedig pláne.

Mikor barátaim kérik, hogy ajánljak nekik valami jó olvasnivalót az általam olvasottak közül, ezt a könyvet  sosem felejtem el megemlíteni. Azt tudják rólam, hogy amikor azt kérdezik, hogy "Miről szól?" csak a témát ismertetem, sosem állok neki elmesélni a tartalmat, legalábbis részletesen nem. Épp csak annyira, hogy ők is kíváncsiak legyenek rá és elolvassák. Most sem teszek másképp. 

A hajléktalanként elhunyt Vidra Zsolt története  szerintem nagyon tanulságos olvasmány. Ahogy a halálától visszafelé haladunk az időben és ismerjük meg sorra élete eseményeit és meghatározó momentumait, egyre inkább elgondolkodunk, hogy vajon lehetett volna-e másképp....Alakulhatott volna-e az élete szerencsésebben? Mennyire felelős saját maga a sorsa alakulásáért és mennyiben meghatározóak a körülményei? A családi háttér, a szülők személyisége, a társadalmi hovatartozásuk mekkora szerepet játszik a főszereplő sorsának alakulásában? Az akkori társadalmi berendezkedés, keretek, írott és íratlan szabályok, körülmények, nézetek mit és hogyan határoztak meg Vidra Zsolt életútjában? Alakíthatta volna a sorsát máshogyan, vagy az előre elrendeltetett? 

Ne feledjük: könnyű mások felett ítélkezni! Sokan oly magabiztosan rávágják egy-egy meghatározó döntéshelyzetben, hogy ezt vagy azt kellett volna tennie, választania. Azonban biztos az, hogy mi magunk ugyanolyan körülmények közt, az adott szituációban, melyben Vidra Zsolt volt, a leghelyesebb, leginkább logikus és kívánatos döntést tudnánk meghozni? Valószínűleg a hajléktalanok többsége nem direkt saját szabad akaratából lett hajléktalan, és  nem úgy tervezte az életét, hogy hajléktalan lesz. Nem ez az életforma szerepelt az eredeti álmai, vágyai és törekvései közt.

A 2013.januári színházi premier óta szerettem volna megnézni a színpadi változatot Budapesten. Hiába vadásztam rá jegyet, amint elkezdték árusítani azonnal elfogyott. 2015.decemberében végre megnézhettük (Katona József Színház, rendező: Máté Gábor) akkor sikerült nagynehezen jegyeket vásárolni az előadásra. Fergeteges volt!

Kicsit féltem,hogy esetleg "csak" könyvben jó-mint sok más mű, melyek könyvben jók, de színpadi változatuk nem. Aggodalmam szerencsére nem igazolódott: a Rükverc színpadi műként is remeknek bizonyult. Kiváló rendezés, remek színészek, hibátlan alakítás. A díszlet is telitalálat volt szerintem. Persze, könyvben számomra jobb, de a színpadi verzió is nagyon tetszett; úgy érzem, jól tettem, hogy először elolvastam és utána néztem meg színházban. Sajnálom, hogy most színházban már nem látható a fővárosban, szívesen megnézném ismét.

A könyvet továbbra is ajánlom mindenkinek olvasásra, már ha érdekel valakit szerény véleményem, hisz én csak egy egyszerű olvasó vagyok (csak felnőtteknek való ez az olvasmány szerintem).
Szociális területen tanulóknak illetve dolgozóknak pedig ha rajtam múlna én bizony kötelező olvasmánnyá tenném.

Én magam mivel már többször végigolvastam a könyvet, kijelenthetem, hogy minden alkalommal tetszett és mélyen elgondolkodtatott a történet.

Több művet is olvastam már a szerzőtől és engem mindig elvarázsol Kerékgyártó István írói stílusa, melyet zseniálisnak tartok.

Néhány hete olvastam valahol egy rövid kis ajánlót Szeifert Natália nemrég megjelent "Mi van veletek, semmi?" című könyvéről. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, úgy éreztem, ezt a könyvet el kell olvasnom. 

Nagyon szeretek olvasni és mivel közeledett a névnapom, úgy döntöttem, meglepem magam ezzel az olvasmánnyal. 

Miért írok erről a blogomban, amit az "Életmód" kategóriában indítottam? Azért, mert az életmódomhoz nagyon is hozzátartozik az olvasás is, és a barátaim sokszor kérik, hogy ajánljak nekik valami jó olvasnivalót az általam olvasottak közül. Gondoltam, időnként itt is írok arról, hogy mely remek könyvet olvastam legutóbb.

Amint elkezdtem olvasni, rögtön tudtam, hogy jó döntés volt ezt a könyvet választani.
Na, nem egy habos-babos lányregény. Semmi sem úszik itt rózsaszín ködben. Nyers, szókimondó fogalmazás, humorral fűszerezve.

Kifejezetten érdekes, hétköznapi és kevésbé hétköznapi figurák a rendszerváltás éveiből. Elgondolkodtató évek, érvek, életek. A főszereplők fejében felbukkanó kérdések többsége olyan, amilyenek mindenkit foglalkoztatnak. Grafit és Pók "egymásba botlása" valamint a két hasonló és mégis nagyon különböző fiatalember sorsának alakulása igazán érdekes, tanulságos olvasnivaló.

Közben bepillantást nyerhetünk a szüleik sorsába, életébe, valamint a többi szereplőjébe is, ami cseppet sem mellékes, jól mutatja az adott kor sajátosságait, nehézségeit és az egyéni tragédiákat. Az események sorában pedig olvashatunk valós, megtörtént tragikus eseményekről, melyek kivétel nélkül olyanok, melyek minden jóérzésű emberből megdöbbenést, kérdéseket, aggodalmat, együttérzést, empátiát váltottak ki: vörösiszap-katasztrófa, titokzatos robbantás, egy szórakozóhelyen bekövetkezett megrázó katasztrófa. Igen, az akkori valóságban minden bizonnyal a kocsmák törzsvendégei között is beszédtéma volt mindegyik sajnálatos, megrázó esemény. A főszereplők hétköznapjait megismerve érzékelhető az emberek lába alól kicsúszó talaj, a "tisztességes" élet és a "bűnözés" közti hol szélesebb hol keskenyebb határvonal.

Nem könnyed témák, hanem inkább elgondolkodtató és tanulságos olvasmány.

Aki a rendszerváltás idején volt kb. egyidős a főszereplőkkel, annak sokminden ismerős lehet, számukra emiatt is érdekes olvasmánynak bizonyulhat- és szerintem mindenki másnak is aki az elgondolkodtató, tartalmas, helyenként humorral fűszerezett írásokat részesíti előnyben. Én csak egy egyszerű olvasó vagyok, de ha számít valakinek a véleményem nekem tetszett és nagyon is jó döntés volt elolvasni :) Magával ragadó, tipikus "letehetetlen" olvasmány :)

Jó olvasást kívánok mindenkinek! 

Telefonált a barátnőm: felénk volt valami dolga és arra gondolt, hogy beugrik egy rövid időre, negyed óra múlva itt lesz.
Rendben, örülök neki :) 
Hoppá! Mivel kínálom meg? 😮

Jó, tudom jól, hogy nem enni jön, na de akkor is! Én, aki a családom és a barátaim szerint is mindig finom falatokkal várom a vendégeinket, most ne tudjam megkínálni a barátnőmet semmivel?

Hisz pont úgy jött ki a lépés, hogy előző nap a főtt ételt megettük, ezen a napon sok tennivaló volt és így kivételesen vacsorára csak egyszerű vajaskenyér és citromos tea volt tervben. Negyed óta alatt nem nagyon tudok ilyen hirtelen mit főzni.
Friss élelmiszert vásárolni következő napra terveztem.

Gyors szemle következett. Mi van a konyhában, mi van a hűtőben?

A rögtönzött élelmiszerleltár közben megakadt a szemem a szilikon muffin sütőformán. 6 db muffint lehet benne egyszerre sütni.

A hűtőben volt 6 db friss tojás, egy kis párizsidarab, néhány deka maradék sajt, 2 paradicsom, 2 paprika.
Gyors döntés született. Bekapcsoltam a sütőt.
Azért mégse egy tojásrántotta legyen vagy tükörtojás a vendégváró. Vagyis tulajdonképp mégiscsak olyasmi, csak szebb formában kínálva :)

A muffinformába beledobáltam a gyorsan összevágott párizsit, erre került néhány kis sajtdarabka. Az egyik paradicsomot és paprikát összevágtam, ezt is rádobtam az eddigiekre, és tetejükre egy-egy tojást ütöttem, megszórtam kis oregánóval és sóval. 

Közben még le is fotóztam a "főzés" fázisait- még én magam sem tudtam mi sül ki ebből, de bíztam benne, hogy ehető valami lesz :) 

Az előmelegített sütőben pont megsült a hirtelen összeütött harapnivaló mikor a barátnőm megèrkezett. Sőt, időközben a kenyérpirítóban is ropogós aranybarnára sült néhány szelet finom, friss kenyér. A citromos tea is elkészült.
A tálalásnál egy kis paradicsom, paprika és mustár került még a tányérra.

Jókat beszélgettünk és közben jóízűen elfogyasztottuk a hirtelen asztalra varázsolt eledelt :)

(Képek forrása: saját fotók)

[gallery ids="347,346,345,344,343,342,341,339,337"]

Korábbi, sütés-főzés témában írt bejegyzéseim közül az egyik itt olvasható: 

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/06/20/nyari-ebed-maradek-husveti-sonkabol/