Ismét elolvastam John Steinbeck "Egerek és emberek" című kisregényét. Mostmár sokadszor.

2019. augusztus 29. - Antiknapraforgó

John Steinbeck "Egerek és emberek" című kisregénye először 1937-ben jelent meg. A két mezőgazdasági vándormunkás, George és Lennie története a nagy gazdasági világválság idején játszódik, az 1930-as évek elején.

Nem célom a történet tartalmát elmesélni, inkább arról írok, hogy miért érdemes szerintem elolvasni mindenkinek, aki ezt eddig még nem tette meg.

Egyrészt nagyon jól érzékelteti az olvasóval a nagy gazdasági világválság idején uralkodó állapotokat, körülményeket, társadalmi berendezkedést. Ezekkel összefüggésben pedig a két főszereplő keserves kenyérkeresetének, nehéz fizikai munkájának, szegénységben töltött életének lehetünk tanúi. Vágyaik, álmaik oly távol esnek a lehetőségeiktől, hogy az már szinte fáj, ők mégis hisznek abban, hogy egyszer valóra válthatják azokat és minden tőlük telhetőt meg is tesznek ennek érdekében, s egy ponton talán már nem is tűnik lehetetlennek a cél elérése...

Másrészt olyan, egymást mindig mindenben támogató barátságnak, egymást segítő emberi kapcsolatnak lehetünk tanúi, amilyen bármely korban példaértékű, és amely ott és akkor ritkaságnak számított - és valószínűleg ma is annak bizonyul.

A gyors észjárású, talpraesett, de gyengébb fizikumú George és a lassú észjárású, szellemileg visszamaradott, nagydarab, erős, de kissé tohonya Lennie vállvetve küzd a közös cél érdekében és kiállnak egymásért mindig, bárhogyan is alakulnak a körülmények. Arról igazán egyikük sem tehet, hogy a sors, az élet mikor milyen akadályt gördít az útjukba.

Nem könnyű olvasmány, de amilyen megrázó annyira emberi is.

1939-ben, majd 1992- ben filmesítették meg. Valószínűleg sokan látták a kisregényből készült világhírű, 1992-es filmváltozatot, John Malkovich és Gary Sinise főszereplésével. Nem fér hozzá kétség, hogy miért aratott nagy sikert.

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatatlanul kitűnő színházi előadás formájában is nézője lehettem ennek a szívhezszóló történetnek.

Viszonylag ritkán jutok el színházba, épp ezért inkább a vidám darabokat részesítem előnyben. Hisz úgy van vele a legtöbb olyan ember, akinek van bőven gondja a hétköznapokon, hogy ha néha eljut színházba, szeretne nevetni, vidám darabot látni. Én is így vagyok ezzel, és csak nagyon ritkán teszek kivételt. Olyankor, amikor nyomtatott formában annyira lenyűgöz egy mű, hogy kíváncsi vagyok a színpadi verzióra is. (Mint például Kerékgyártó István "Rükverc" című műve esetében is.)

Egyik barátnőmmel már jóideje terveztük, hogy színházba menjünk, és a darab kiválasztását illetve a jegyek beszerzését rám bízta. Tudtam, hogy Ő nem olvasta a könyvet ês a filmet sem látta. Bevallom, mivel én a könyvet olvastam korábban jónéhányszor, és a filmet is többször láttam, először kissé bizonytalankodtam, hogy mit fog szólni a barátnőm, hogy egy ilyen nehéz fajsúlyú darabra viszem őt magammal. Magamnak is feltettem a kérdést: Kell nekem ezt a művet színházban is megtekintenem?

Kellett! Igen, a válaszom egyértelmű: nagyon is kellett! Legalábbis ott, ahol mi láttuk, azokkal a szereplőkkel, abban a rendezésben nagyon is kellett! Napokig a hatása alatt voltunk, a barátnőm nem győzte köszöngetni nekem, hogy ezt a darabot tekintettük meg azon a 2018. októberi estén a budapesti Gózon Gyula Kamaraszínházban (rendező: Berzsenyi Bellaagh Ádám).

Könnyes lett a szemünk az előadás végére, annyira megható és érzelemdús volt az előadás, hogy a nézőtéren bizony előkerültek a papírzsebkendők, de ezt egy kicsit sem bántuk. Lenyűgöző volt az előadás, kivétel nélkül minden szereplő remekül játszott. A két főszereplő (Ilyés Róbert és Böröndi Bence) színészi teljesítménye kitűnő volt. Ilyen tökéletes alakítást ritkán látni, amilyet nyújtottak a főszereplők. Nagy élmény volt. Kár lett volna kihagyni.

Nemrég megint kölcsönkaptam és újra elolvastam a könyvet, és azt gondolom, hogy kicsit sem véletlen, hogy 1937 óta időről időre nagy sikert arat. Olvasását kizárólag felnőttelnek javaslom (filmet, színdarabot úgyszintén). � �

(Kép forrása: saját fotókollàzs)