Olyan sok jó ajánlást hallottam Joanne Harris Az epertolvaj című könyvéről, hogy elhatároztam: én is elolvasom. Ki is kölcsönöztem a könyvtárból. A regény a Csokoládé sorozat 4. eleme, amely elvileg önálló regényként is olvasható, tehát a megértéséhez nem kell elolvasni mindenképpen az első három regényt.
(Kép forrása: saját fotó)
Általában kedvelem az olyan regényeket, melyek naplószerűen írják le az eseményeket. Ráadásul, ha több szemszögből láthatjuk a történéseket, az pláne érdekes szerintem. Az epertolvaj című regényben Joanne Harris tényleg naplószerűen mesél. Több szereplő is bemutatja egyes napját. Ám valahogy nekem ez az olvasmány mégsem kötötte le a figyelmemet, egészen sokáig nem igazán tudtam ráhangolódni.
Egy apró francia faluban, Lansuenet-ben él Vianne és másodszülött lánya Rosette. A kislány "más" mint a legtöbb vele egykorú fiatal. Egy betegség nyomja rá bélyegét életére.
Az nagyon szimpatikus, ahogy a szerző a másság, a fogyatékosság kérdését kezeli a műben. Azonban nem csupán anya és lánya a könyv főszereplői szerintem, hanem a helyi pap is, és a nemrég elhalálozott idős férfi Narcisse is. Őszintén bevallom, hogy még a 198. oldalnál sem igazán élveztem e könyvet, annyira nem, hogy azon gondolkodtam, hogy abba is hagyom. Ám, mivel nagyon ritkán fordul elő velem, hogy egy elkezdett könyvet félbehagyjak, hát tovább olvastam. Főleg azért, mert Narcisse mondandója érdekelt. Tehát az idős ember által hátrahagyott, a kis falucska papjához írt levele volt az, ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet e regény olvasása közben.
A regény végig valami misztikus hangulatot áraszt, sok benne a mese-képzelet-varázslat keveréke. Az igaz, hogy az anya-gyermek kapcsolat legbensőbb titkaira világít rá, sok szépet és érzelmeset olvashatunk erről a műben, és nagyon sok szimpatikus dolgot láthatunk Vianne és Rosette kapcsolatában. Közben azonban volt egy dolog ami kicsit sem tetszett, számomra kifejezetten unszimpatikus vonás volt az, hogy az anya azért vette el varázslattal a gyermeke hangját, hogy az mindörökre vele maradjon. Úgy gondolom, nem azért vállal az ember gyermeket, hogy örökre magához láncolja, hanem azért, hogy a gyermek az önálló életét élhesse amikor felnőtté válik- addig pedig megpróbáljon az ember szülőként a lehető legjobb útravalókat biztosítani ehhez.
Örültem, hogy végül Rosette és anyja élete is rendeződött, Narcisse lelke is megnyugodhatott, és a falu papja is feloldoztatott az el sem követett bűne alól.
Én személy szerint úgy érzem, hogy habár elvileg önálló elemként is olvasható, bizony nehezen érthető, hogy ki kicsoda és mi miért van úgy ahogy, ha valaki nem olvasta el a Csokoládé sorozat első három regényét. Sok a visszautalás az előző három regény szereplőire, eseményeire. Természetesen megértem és tiszteletben tartom azt, ha sokaknak kedvence ez a regény, de nekem ez inkább az "egy olvasmánynak megteszi" kategóriába került.
A könyv borítója viszont kifejezetten tetszik!
