Több ismerősöm is arról számolt be, amit már én magam is többször megtapasztaltam: a legtöbb munkáltató számára csak addig ember a munkavállaló amíg dolgozni tud.

Amint betegállományba kerül a dolgozó, sajnos a legtöbb munkáltató nemhogy nem segíti hanem megnehezíti a helyzetét. Ez abban az esetben méginkább elkeserítő ha a munkahelyen, munkavégzés közben érte baleset a dolgozót, mégpedig nem a saját hibájából.

Persze ha a közvetlen felettesekből hiányzik az emberség, az empátia akkor pláne igen nehéz helyzetbe kerülhet a megbetegedett, megsérült munkavállaló. Ez méginkább elszomorító, ha egészségügyben, szociális szférában történik ilyesmi: ott ahol emberséget, empátiát várnánk, de ezt még az ott dolgozók sem kapják meg a feletteseiktől. Sajnos, egyre többször fordul ez elő. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy felmerül bennem a kérdés: mit várhatnak az "átlagos" betegek egy olyan egészségügyi intézményben ahol még a kollégák sem empatikusak egymással, a felettesek sem a beosztottakkal?

Nyilván érthető az, hogy a munkáltatónak az az érdeke, hogy a dolgozó ne hiányozzon a munkából, és a feladatok legyenek elvégezve.

Azonban kérdés, hogy a munkáltató mit tesz meg annak érdekében, hogy a dolgozói egészségét megőrizze illetve javítsa, segíti-e bármilyen módon a gyógyulásukat ha megbetegedtek vagy megsérültek? Vagy ha segíteni konkrétan nem is tud a felettes, de legalább megteszi-e azt, hogy érdeklődik a dolgozó hogyléte felől, kíván-e neki jobbulást? Legalább egy jó szót kap-e a megrendült egészségi állapotba került dolgozó a főnökétől?

Amikor pedig a munkavállaló értesíti a felettes arról, hogy megbetegedett, kórházba került és a felettes onnantól kezdve nem reagál annyi sem, hogy "köszönöm, hogy tàjékoztattál" vagy legalább  annyit, hogy "tudomásul vettem" hát arra végképp nem lehet mit mondani. Pláne felháborító és elkeseritő ez akkor, ha olyannal történik ez meg, akinek a munkavégzésével kapcsolatban soha semmilyen kifogás nem merült fel, aki mindig lelkiismeretesen és becsületesen végezte a munkáját- ám érdekes módon akkor kezdenek mondvacsinált kifogásokat keresni a munkavégzésével kapcsolatban amikor több hónapra táppénzes állományba kényszerült. Szerintem ezzel az antiempatikus magatartással a felettes minősítette saját magát. 

Sajnos egyre több olyat hallani, hogy a beteg, sérült munkavállaló gyógyulását, helyzetét megnehezíti a munkáltató részéről tanusított hozzáállás. Tisztelet a kivételnek- nagyritkán hallhatunk emberséges főnökökről is, belőlük kéne több, sokkal több!