Tagadhatatlan, hogy először a könyv szépséges borítója nyerte el a tetszésemet. Nyarat idéző élfestett szépség. 

A fülszöveget elolvasván pedig úgy döntöttem, hogy ezt a regényt el kell olvasnom. 

A régeny főszereplője Harriet, a fiatal doktornő. Ő és jóképű, sármos vőlegénye, Wyn, úgymond tökéletes párt alkotnak. Azaz, csak alkottak. Ugyanis néhány hónappal korábban szakítottak, ám ezt sem a barátaiknak, sem a rokonaiknak nem mondták el. A bejelentést halogatták, úgymond az alkalmas pillanatra várva. Mindenki úgy tudta, hogy távkapcsolatban, de nagy szerelemben élnek, és nemsokára valószínűleg összeházasodnak. Nyár végén, egy meghívásnak eleget téve, mindketten elutaznak a maine-i tengerparti házba, ahol nagyon szép időket töltöttek korábban a barátaikkal. Belecsöppennek abba a kellemetlen helyzetbe, melyet tulajdonképpen saját hazugságaiknak, illetve az igazság elhallgatásának köszönhetnek: egy ideig el kell játszaniuk, hogy még mindig egy párt alkotnak. Aztán percről percre közelebb kerülnek egymáshoz, és rádöbbennek mindketten, hogy most is szeretik egymást. Na de hogyan hozzák ezt a másik tudomására, és hogyan tovább? 

A regényben számomra a szép szerelmi történeten túl az volt a legérdekesebb, ahogyan Harriet önismerete fejlődött, ahogyan rájött, hogy ki is ő és mi az, ami számára fontos, mi az, amit igazán akar. 

Most, a novemberi időszakban kifejezetten jólesett egy napsütéses, nyári történetet olvasnom. 

2024.11.22.

(Halászné Magyar Márta)