Nagyon szerettem olvasni ezt a sorozatot. Igazi, emberi, szívet melengető, megható történetek - egy kis legendába, vagy talán mesébe ágyazva. 

Adott egy kávézó. Nem is túl nagy, nem is túl hivalkodó, mondhatni úgy is, hogy nem igazán modern. Mégis a legkülönlegesebb kávézó. Itt ugyanis - egy bizonyos székre ülve - "időutazáson" vehet részt az ember. Akár a jövőbe, akár a múltba elutazhat. No, de nem ám akárhogyan! Az 'időutazásnak" nagyon szigorú szabályai vannak; melyeket, ha megszeg valaki, akkor az illető nagyon súlyos árat fizet érte. 

A négy kötet mindegyike több "időutazó" életébe enged bepillantást. Látszólag nem függenek össze a történetek, de ha jól figyelünk, észrevehetjük, hogy azért mégiscsak kapcsolódnak valamilyen ponton egymáshoz valamennyire. 

A japán nevekkel voltam egy kicsit bajban az olvasás során, nagyon kellett figyelnem, hogy ki kicsoda (főleg a nagyon hasonlóan írandó nevek esetén). 

Olyan történetek szerepelnek ezen könyvekben, melyek mindegyike megérintett. Olyan mély tartalommal és mondanivalóval bírnak, hogy az az érzésem támadt, hogy ezeket a köteteket minden embernek el kellene olvasnia.  Aki figyelmesen olvassa a történeteket, az olvasási élményen túl, fontos tanulságokkal is gazdagodhat. 

Nekem nagyon tetszett mind a négy kötet. 

(Halászné Magyar Márta) 

Mielőtt a kávé kihűl

Történetek a kávézóból

Mielőtt az emlékeid elhalványulnak

Mielőtt elbúcsúzunk

Egy érett, kanadai sütőtök dundibb végét levágtam úgy, hogy egy kis tálkát kapjak, meghámoztam és megmostam. Néhány percig főztem, majd a szendvicssütő tálcájára ültettem. Beleütöttem egy tojást. Egy kerek camembertet helyeztem óvatosan a tojásra. Sós-borsos-fokhagymás olajjal megkentem, szórtam rá egy kevés petrezselyemzöldet. 

Kb. 12 perc alatt megsütöttem. Nagyon finom és laktató.

/Halászné Magyar Márta/

(Saját recept, saját fotó!)

Genki Kawamura HA A MACSKÁK ELTŰNNÉNEK A VILÁGBÓL

Ez a nem túl vaskos kötet egy igen fajsúlyos témával foglalkozik. Mégpedig az elmúlással, a halállal. Ehhez kapcsolódóan pedig számos kérdést vet fel. Már a könyv borítóján közli azt a megállapítást, hogy "Ahhoz, hogy megkapj valamit, egy másik dolgot el kell veszítened... Az emberek semmit sem akarnak elveszíteni, amikor kapnak."

A történet főszereplője, aki harmincéves, megtudja, hogy súlyos beteg, a napjai meg vannak számlálva. A fiatalembert természetesen sokkolja a hír. Aztán hirtelen megjelenik előtte az ördög, aki megszólalásig hasonlít rá, csak éppen színesebb, harsányabb kivitelben. Az ördög egyezséget ajánl: minden olyan dolog, amit a kettejük megegyezése alapján eltüntethet a világból, egy nappal meghosszabbítja a főszereplő életét. Ki ne gondolkodna el ilyen ajánlaton? Ki ne menne bele valamiféle alkuba azért, hogy tovább élhessen? Ki ne kapaszkodna bele az utolsó hajszálba?

Nos, a furcsa alku sorra vesz számos dolgot. Közben pedig nem csak a főhős, hanem az olvasó is elgondolkodhat azon, hogy milyen lenne a világ ezen dolgok nélkül.

Csokoládé. Telefon. Filmek. Óra. Macskák.

"A mobiltelefonok mintegy húszéves színre lépésük óta uralkodnak az emberek felett. Nem kellett húsz év, hogy megtudjuk, nélkülük is megvoltunk ugyan, mégis úgy uralkodnak felettünk, mintha erre lenne szükségünk. Az ember feltalálta a mobiltelefont, de ezzel együtt feltalálta az aggodalmat is, melynek nincs mobilja. Lehet, hogy ilyen lehetett, amikor a levelet feltalálták. Ugyanúgy, akár az internetet. Amikor az emberek létrehoznak valamit, valami mást el is veszítenek." (33. oldal)

 "Minél jobban hajszolod azokat a dolgokat, amelyek éppen előtted állnak, annál inkább elveszíted a valóban fontos dolgokra szánt idődet. Az a szörnyű, hogy egyáltalán nem törődünk azzal, ha elvesztegetjük a valóban fontos időt.  Ha egy darabig megállsz, és nem törődsz az idő folyásával, akkor rögtön megérted,  hogy azok közül, akikkel telefonon beszélsz, ki a fontos az életedben."  (93. oldal)

Lassan megismerhetjük a főszereplő családját (anyját, apját, a velük való kapcsolatát), az első szerelmét,  és két elbűvölő macskát: Salátát és Káposztát.

Érdekes olvasmánynak bizonyult számomra. 

(Halászné Magyar Márta)

Teriyaki padlizsánt már néhányszor készítettem korábban (amely egy vegetáriánus étel) és nagyon ízlett a családomnak (és persze nekem is). Most padlizsán nem volt itthon, viszont cékla igen, amelyet már fel kellett használni, hogy ne romoljon meg. Úgy gondoltam, hogy a teriyaki padlizsán elkészítésének alapján kreálok egy egészen más, húsos-céklás fogást.

Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé

2 fej cékla (közepes méretű) 

5 szál sárgarépa

2 cikkely fokhagyma

2 evőkanál cukor

1 evőkanál rizsecet

5 evőkanál szójaszósz

1 mokkáskanál gyömbérpor

1 mokkáskanál fokhagymapor

1 evőkanál keményítő

400 ml víz

olaj, só, bors

Elkészítése:

Zöldségeket megtisztítottam, céklát hámoztam. 

A csirkemellfilét kis darabokra vágtam. A céklát szintén kis darabokra vágtam, a sárgarépát felkarikáztam, fokhagymát összezúztam. Nagy wokban (bármilyen egyéb serpenyőben is el lehet készíteni) kevés olajat hevítettem. Beletettem a céklát, sárgarépát, kicsit pirítottam, állandó keverés mellett. Hozzáadtam a csirkemellet. Tovább pirítottam, majd sóztam, borsoztam, és beletettem a zúzott fokhagymát. Öntöttem bele 1 dl vizet, lassú lángon főztem tovább. Közben egy kis edényben a cukrot, szójaszószt, gyömbérport, fokhagymaport, rizsecetet elkevertem 2 dl vízben, és összefőztem; egy bögrében a keményítőt elkevertem 1 dl vízzel és ezt is a keverékhez öntöttem. Csak addig kell főzni, amíg besűrűsödik. Az egészet ráöntöttem a húsos céklára, összeforraltam. Egy gyönyörű színű, ínycsiklandó illatú, finom "ragu" lett ebből. 

Üvegtésztát főztem és rizst pároltam mellé. Mivel volt még egy felhasználandó céklám, abból nyers céklasalátát készítettem. (Nyers céklasaláta: céklát lereszeltem, mézet és citromlevet kevertem hozzá, picit megsóztam.) 

Nagyon finom lett! 

Saját recept, saját fotó. 

(Halászné Magyar Márta) 

2024.12.14.

Már nagyon sokaktól hallottam erről a regényről, a legtöbben dicsérik. Amikor a könyvtáros hölgy felhívta a figyelmemet, hogy most van kikölcsönözhető példány, úgy voltam vele, hát legyen. Elviszem, elkezdem olvasni, ha nagyon nem tetszik, legfeljebb abbahagyom. Aztán azon kaptam magam egyik este, hogy sikerült majdnem odaégetnem a vacsorát. Ugyanis feltettem az ételt főni, és gondoltam, egy kicsit olvasok közben, mert annyira érdekelt a történet. Szerencsére, még pont időben megéreztem azt az illatot a konyhából, ami jelezte, hogy azonnal le kell tennem a könyvet, és a fakanalat kell kézbe vennem. Ez a regény nem hagyott aludni sem, képes voltam az éjszaka nagy részét olvasással tölteni. Nem tudok megfelelő szavakat, kifejezéseket találni rá, mert az mind kevés, hogy lehengerlő, fájdalmasan gyönyörű, érdekes, felkavaró és megnyugtató egyben. A főszereplő Violette, már a regény elején belopta magát a szívembe, és végig ott is maradt. A fő helyszín egy temető, ami meglehetősen szokatlan helyszín egy szépirodalmi műben. Természetesen, ennek a helyszínnek oka van: Violette foglalkozása ide kötődik, ugyanis temetőgondnok. Később persze kiderül, hogy a temető más okok miatt is fontos a regényben. Miközben Violette élete, története kibontakozik előttünk, olvasók előtt, néhány elhunyt ember életéből is fontos állomásokat, epizódokat ismerhetünk meg. A regény tele van titkokkal, tragédiákkal, megcsalással és hűséggel, szerelemmel, gyűlölettel, szeretettel, ártatlansággal és ármánnyal, barátságokkal, elhallgatásokkal és őszinteséggel, hazugságokkal és igazsággal. Tele van élettel és halállal. Tele van túléléssel. Az földi élet árnyoldalaival és szépségeivel. 

Engem ez a regény lenyűgözött. Nem könnyed olvasmány de nagyon tartalmas, értékes, érdekes, és fájdalmasan szép. 

Nagyon sok részt idézhetnék, de álljon itt ez az egy a sok közül, mely nagyon megragadta a figyelmemet:

" - Az örökösödést úgy, ahogy van, el kellene törölni. Szerintem sokkal többre mennénk azzal, ha az emberek mindenüket, amijük csak van, az idejüket, a pénzüket, inkább még életükben megosztanák a szeretteikkel. Az örökség az ördög találmánya, egyedül arra jó, hogy egymásnak ugrassza a rokonságot. Én az élet adományaiban hiszek. A halál ígéreteiben nem bízom."  (379-380. oldal) 

/Halászné Magyar Márta/

A regény főszereplője Justine, 21 éves. Nagyszüleivel és unokaöccsével él egy háztartásban. Nagyon szereti az idős embereket, ezért munkahelyéül az egyik, idősek otthonát választotta. Azon felül, hogy szakszerűen és empatikusan végzi a munkáját, szívesen meghallgatja az idős emberek történeteit is. Különösen jó kapcsolatba kerül egy Héléne nevű idős hölggyel, akinek történetét bizonyos okok miatt le is jegyzi. Időközben érdekes kapcsolat alakul Justine és az idős nő unokája között, miközben az otthon bizonyos lakóinak hozzátartozóit egy rejtélyes telefonáló hívogatja hamis információkkal. A regényben párhuzamosan ismerhetjük meg Héléne és Justine életét és hozzátartozóikat. Titkok, fájdalmak, szerelmek, szenvedés, öröm és boldogság egy regényben. 

Nekem nagyon tetszett, örülök, hogy elolvastam. 

Tagadhatatlan, hogy először a könyv szépséges borítója nyerte el a tetszésemet. Nyarat idéző élfestett szépség. 

A fülszöveget elolvasván pedig úgy döntöttem, hogy ezt a regényt el kell olvasnom. 

A régeny főszereplője Harriet, a fiatal doktornő. Ő és jóképű, sármos vőlegénye, Wyn, úgymond tökéletes párt alkotnak. Azaz, csak alkottak. Ugyanis néhány hónappal korábban szakítottak, ám ezt sem a barátaiknak, sem a rokonaiknak nem mondták el. A bejelentést halogatták, úgymond az alkalmas pillanatra várva. Mindenki úgy tudta, hogy távkapcsolatban, de nagy szerelemben élnek, és nemsokára valószínűleg összeházasodnak. Nyár végén, egy meghívásnak eleget téve, mindketten elutaznak a maine-i tengerparti házba, ahol nagyon szép időket töltöttek korábban a barátaikkal. Belecsöppennek abba a kellemetlen helyzetbe, melyet tulajdonképpen saját hazugságaiknak, illetve az igazság elhallgatásának köszönhetnek: egy ideig el kell játszaniuk, hogy még mindig egy párt alkotnak. Aztán percről percre közelebb kerülnek egymáshoz, és rádöbbennek mindketten, hogy most is szeretik egymást. Na de hogyan hozzák ezt a másik tudomására, és hogyan tovább? 

A regényben számomra a szép szerelmi történeten túl az volt a legérdekesebb, ahogyan Harriet önismerete fejlődött, ahogyan rájött, hogy ki is ő és mi az, ami számára fontos, mi az, amit igazán akar. 

Most, a novemberi időszakban kifejezetten jólesett egy napsütéses, nyári történetet olvasnom. 

2024.11.22.

(Halászné Magyar Márta) 

Kiskertem megajándékozott egy kis sütőtökkel október végén. A tököcske még kicsi is (kb.18 cm hosszúságú), éretlen is volt, és habár kellemesen süt a Nap, úgy gondoltam, már úgysem fog beérni ez a tök. Mivel mindenképp akartam valamilyen levest főzni, úgy döntöttem, felhasználom a kis sütőtököt. Saját receptet találtam ki, lesz amilyen lesz alapon. A végeredmény egy igen ízletes leves lett! 

Egy nagy vöröshagymát megpucoltam és apróra vágtam. Kevés olajon megpirítottam, majd hozzáadtam egy gerezd zúzott fokhagymát. Folytonos keverés mellett beletettem a megtisztított, felkockázott sütőtököt és 2 db közepes méretű burgonyát. Felöntöttem annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Sót, őrölt köménymagot, 1 db babérlevelet, kevéske ételízesítőt szórtam bele. A főzés vége előtt 1dl tejet öntöttem a levesbe, jól összeforraltam. A sütőtök és a burgonya is puhára főtt, egy krumplinyomóval alaposan összetörtem mindent (a babérlevelet természetesen nem, azt kidobtam). 

Héj nélküli tökmagot pirítottam, ezt szórtam tálaláskor a leves tetejére. 

(Halászné Magyar Márta) 

Hozzávalók:

Sütőtök

Sajt

Só

Bors

Liszt

Fokhagyma

Petrezselyemzöld

Olaj a sütéshez

(Semmit nem mértem.

A sütőtök valamivel több, mint 20 cm-es volt, de a súlyát ennek sem mértem meg. 

Tojást nem használtam hozzá!) 

Elkészítése:

A meghámozott, megmosott sütőtököt és a sajtot lereszeljük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sót, borsot, az apróra vágott petrezselyemzöldet. Annyi lisztet adunk hozzá, hogy laza, de a kezükkel gombóccá formálható masszát kapjunk. Forró olajba tesszük a gombócokat, és azonnal ellapítjuk egy kanállal. A tócsnik mindkét oldalát megsütjük. 

Ízlés szerint, még forrón tálaljuk. Majonéz, tejföl illik hozzá. 

(Halászné Magyar Márta) 

Nagyon örültem, amikor sikerült kikölcsönöznöm a könyvtárból Anne Stern Három nap augusztusban című regényét. Amennyiben a cím alapján azt gondolja valaki, hogy ez egy csupa napsütéses, könnyed, nyári olvasmány, az bizony kissé téved. 

A történet Berlinben játszódik, 1936-ban.

A regény főszereplője a kissé furcsának tűnő Elfie. A fiatal nő életéhez hozzátartozik a szinte állandó szorongás. Egy hely van, ahol megnyugvásra talál, és ez a hely nem más, mint a munkahelye: a Sawade csokoládébolt, ahol ő az üzletvezető. Olvasás közben hamar kiderül, hogy ez a csokoládéillatú hely nem csupán Elfie számára fontos, hanem sokaknak jelent egy kis biztosnak látszó, örömteli pontot az embertelen időkben. Egy elhivatott édességmester, egy nagyon előkelő idős hölgy, egy zsidó könyvkereskedő, egy hotel londínere, egy egyiptomi származású bártulajdonos, koldusok, utcazenészek, virágárus lány- ők mind az akkori Berlin részei, részesei. Mindegyiküknek megvan a maga keresztje, de van akiét az egyre szélsőségesebbé váló rezsim fokozottan megnehezíti.

Elfie és a csokoládémanufaktúra feletti lakásban élő idős hölgy elkezdenek beszélgetni egymással, és Elfie rájön, hogy addig nem jó helyen kereste egy különleges trüffel titkát. Amint az idős nő egyre jobban bizalmába avatja a lányt, Elfie előtt kibontakozik egy régi, tiltott szerelem története és a titokzatos asszony életútja. Kiderül számára,  hogy ki is valójában Madame Conte.

Nem szeretnék a történetről bővebben írni, sem a szereplők sorsának alakulásáról. Inkább álljon itt néhány olyan idézet, amely szerintem nagyon is kiemelendő.

Jó olvasást mindenkinek, aki ezt a szép, emberi, megható regényt választja olvasmányul a következőkben!

(2024.08.02. Antiknapraforgó -HMMárta)

"Csak szánni tudom azokat a szegény tökkelütötteket, akik azt hiszik, hogy a szerelem garancia a boldogságra." (115. oldal)

 "Inkább legyek hideg, mint egy hal, gondolja, mint hogy elégjek egy bennem fellángoló tűzvészben! Inkább egyedül a világban, mint magányosan és elhagyatva odalent, a fekete, tátongó mélységben. A jelek szerint azonban a vénséges Madame Conte nem fél az érzelmektől, sőt szereti átadni magát nekik." (167. oldal)

"Lehet büszke az ember arra, hogy életben maradt? Aki olyasmivel küzd, amivel ő, gondolja Elfie, az lehet." (169. oldal)

"Tudja, az emberek bolondok! Olyan könnyelműen élik az életüket, mintha több is volna a tarsolyukban." (245. oldal)

"Elfie szíve összeszorul, pedig régen tudta már. Ilyen egyszerűen lesz hát vége, gondolja. Egyszer csak nincs több idő semmire - kérdésekre, beszédre, vigaszra." (290. oldal)