Néhány hónappal ezelőtt olvastam Ocean Vuong Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című regényét, ám mostanáig nem tudtam róla írni, mert úgy éreztem, hagynom kell leülepedni mindazt, amit olvastam.

Ez a mű ugyanis sokkal megrendítőbb volt számomra annál, amit a fülszövege sejtetni engedett, annak ellenére is, hogy már maga a cím is jelezte számomra, hogy ez nem holmi rózsaszín lányregény, hanem egy igen komoly és mély tartalommal bíró történet.

A regény főszereplője (egyben mesélője is) "Kiskutya", aki egy olyan fiú, aki Vietnámban született, de családjával nagyon hamar az Egyesült Államokba került, és elmondhatatlan mélyszegénységben élnek. Anyja és nagyanyja neveli a fiút, borzasztó nélkülözésben.

Kiskutya édesanyja egy kozmetikai szalonban robotol úgy, hogy az angolt alig beszéli, és ahogyan a nagymamát is, úgy őt is nagyon megtörte, megviselte mindaz, amit a vietnámi háborúban átélt, és az "új hazába" való beilleszkedés nehézségei, buktatói, és persze a szegénységgel járó nélkülözés.

Kiskutya eleinte a származásának és az anyjával való ellentmondásos kapcsolatának  tudja be azt, hogy nem nagyon találja a helyét a világban, később már azt is érzi, hogy még van valami amiben más, mint a korabeli fiúk többsége.

Kiskutya találkozik egy nyári munka során Trevorral, a fehérbőrű, nagyon fiatalkora óta drogfüggő fiúval. Barátság,vonzalom alakul ki köztük. Bár ez a kapcsolat sem mentes ellentmondásoktól és nehézségektől, mégis  valahogy ebben a kapcsolatban tapasztal meg Kiskutya valamiféle boldogságot.

Ocean Vuong szerintem igen figyelemreméltó módon tárja elénk a történetet: Kiskutya, anyjának írott levelében meséli el életük történetét (a családjáét és a saját magáét, anyja emlékképeivel tarkítva),  tudva azt,  hogy anyja ezt a levelet valószínűleg sohasem fogja elolvasni.

Ez a történet tele van pofonnal, nélkülözéssel, szegénységgel,fájdalommal, alkalmazkodással,szerelemmel, tragédiákkal, küzdelemmel, feszültséggel, fáradtsággal, kiút keresésével, szeretettel, boldogtalansággal és boldogsággal, őszinteséggel.

Kiskutya történetében fontos szerepet kap a saját magát elfogadó ember útja, és az elfogadhatatlanságok elfogadásának keresése, lehetősége. Egyszerre szép és fájdalmas. 

A szerző stílusa elmondhatatlanul lenyűgözőnek bizonyult számomra: a szövegalkotás, a karakteralkotás, a lírai képek, a gondolatok és érzések megjelenítése zseniális. 

Kizárólag felnőtteknek ajánlom ennek a regénynek az olvasását. Nem könnyed olvasmány, de igen érdekes.

A borító szerintem gyönyörű, és a regény címe is. 

(Halászné Magyar Márta)