Sally Rooney: Normális emberek

Sorozat: 21. SZÁZAD KULT KÖNYVEK-Kiadó: 21. SZÁZAD KIADÓ-Kiadás éve: 2019-Fordító: Dudik Annamária Éva-Kategória: szépirodalom- Eredeti cím: Normal People-Oldalszám: 301-Ára: 3990 Ft

Annyi jót hallottam Sally Rooney Normális emberek című regényéről, hogy biztos voltam benne: én is el szeretném olvasni.

A regény főszereplői Connell és Marianne, mindketten egy ír, vidéki kisvárosban élnek, azonban társadalmi helyzetük és anyagi lehetőségeik eltérőek.

Az iskolában kerülik egymást, ám a magánéletben egy idő után nagyon is közel kerülnek egymáshoz. Mondhatnám, hogy a regény egy szerelmi történet, hisz valóban az, de nem a habos-babos, rózsaszín szemüveges fajtából. Inkább valamiféle „barátság extrákkal” jelzővel illethetném a két fiatal kapcsolatát, de rájövök, hogy ez a jelző sem fejezi ki méltóan és  teljes mértékben azt, ami a két fiatal között zajlik az évek során.

Nevezhetem talán fejlődésregénynek is, mivel Marianne és Connell személyiségének és a köztük lévő kapcsolat fejlődésének lényeges pillanatait, állomásait is bemutatja Sally Rooney.

Ugyanakkor szerintem igen figyelemreméltóak a pszichológiai vonatkozásai is a műnek.

A történet elején Connell az iskolai focicsapat sztárja, népszerű köztösségi személy, szerény anyagi körülményekkel. Marianne viszont magányos, büszke, visszahúzódó, különcnek tartott lány, módosabb családból származik.

Marianne anyja a fiú édesanyját alkalmazza takarítónőként. Connell rendszeresen elmegy kocsival az anyjáért, és egyre többször elegyedik szóba a lánnyal.

Valamiféle furcsa, titkos kapcsolat alakul ki a két fiatal közt, ami mindkettejük számára fontos és meghatározó, azonban a környezetük előtt erőteljesen titkolják.

Kapcsolatuk egyre összetettebbé, mélyebbé, de ugyanakkor ellentmondásosabbá és bonyolultabbá, válik.

Olvasás közben úgy éreztem, hogy Marianne és Connell „szerelmére” valóban igaz a könyv fülszövében olvasható „magasfeszültséggel teli” és „lesújtó” jelző.

Az eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét is megismerhetjük miközben kibontakozik ez a furcsa szerelem.

Connell tesz valamit, amire Marianne nem számított, ennek következtében a következő őszt hiába kezdik ugyanazon az egyetemen (mindketten a Trinity-re nyertek felvételt) rövid időre elsodródnak egymástól. Az új környezetben érdekes fordulatot vesznek a dolgok: a korábban oly népszerű Connell nem jár szórakozni, gondjai vannak a beilleszkedéssel. Marianne viszont kivirult, remekül beilleszkedett, jól feltalálta magát az új környezetében.

A véletlen (vagy nem véletlen) folytán időről időre felbukkannak egymás életében: Connell végre elmegy egy házibuliba, melyen Marianne is jelen van, sőt, nem csupán jelen van, hanem gyakorlatilag ő a társaság központja.

Mindketten kritikusan és érdeklődéssel tekintenek a fordulatra. Az új helyzet ismét más síkra helyezi a kapcsolatuk alakulását. Vajon  adnak-e újabb esélyt önmaguknak, illetve egymásnak? Túl tudnak-e lépni a hibáikon, illetve tanulnak-e a múlt hibáiból? Hogyan tekintenek saját magukra és az őket körülvevő világra?

Az egyik, számomra igen érdekes gondolat Marianne részéről a munka, idő, pénz kérdéskörben (hozzáteszem, hogy Marianne ekkor még sosem járt „a fizetett munka országában”):

„Marianne visszateszi a joghurtot a hűtőbe, és megkérdi a barátnőjét, nem találja-e különösnek, hogy a munkahelyen töltött időért fizetik – más szóval, hogy a földön töltött roppant korlátozott idejének egy részét a pénznek nevezett emberi találmányra cseréli. Ezt az időt sosem fogod visszakapni, teszi hozzá. Úgy értem, az idő valóságos.”

Úgy gondolom, Sally Rooney karakterábrázolása és  cselekményvezetése igen aprólékos és kiváló. A szerző remekül érezteti mindvégig, hogy Marianne és Connell között hogyan működik a kémia, mennyire vibrál köztük a levegő, mikor mennyit értenek meg a világból, saját magukból, és egymásból. A családi háttér szerepét is érezheti az olvasó.

Furcsa volt számomra, hogy a regényben nem úgy jelennek meg a párbeszédek, ahogyan azt általában megjeleníteni szokás (szokás volt). Nincsenek gondolatjelek a párbeszédek előtt, sem leírás, hogy melyik mondatot ki mondta- ez is része talán az olvasói figyelem intenzívebb fenntartásának.

Érdekes, elgondolkodtató olvasmány volt.

Antiknapraforgó

(Halászné Magyar Márta)

 (Kép forrása: saját fotó)

Kedves Olvasó! Amennyiben tetszett a bejegyzésem, kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák! Kérlek, ha idézel valamelyik írásomból vagy megosztod valamelyik fotót a blogomról, forrásként jelöld meg a blogomat! Köszönöm!

Az Antiknapraforgó kedvelői oldalt itt találod:

https://www.facebook.com/Antiknapraforg%C3%B3-671087496675827/