Esszékkel, interjúrészletekkel, az írónő gondolataival és véleményével a különféle, Őt foglalkoztató dolgokról szóló könyv. Nevezhetném akár vallomásnak, önéletrajzi elemekkel, személyes tapasztalatokkal bőven átszőtt kötetnek is.

(Kép forrása: saját fotó) 

Szól életről, halálról, szerelemről, hitről, vallásról, házasságról, párkapcsolatról, barátságról, betegségről, gyereknevelésről, politikáról, a könyvek és a kultúra viszonyáról és helyzetéről,  interjúalanyról és interjúztatóról, értékrendről, javítóintézetekről, árvákról, börtönökről, a nők helyzetéről, családról, az írói létről, a jótékony cselekedetekről, bűnökről és bűnhődésekről, világnézetek ütközéséről, a társadalmi berendezkedésekről, gyászról, gazdagságról és szegénységről, fájdalmakról, veszteségekről, örömökről és sok egyébről.

Őszintén, szókimondóan, érdekesen.

Amikor egy kifejezetten érdekes könyvet olvasok, olyat, melyben igen figyelemreméltó gondolatok vannak, meg szoktam jelölni a számomra nagyon fontos részeket könyvjelzővel, hogy a könyv elolvasása után azokat újraolvashassam, esetleg idézni tudjam például amikor könyvet ajánlok másoknak elolvasásra. Mire végzek egy-egy ilyen könyv olvasásával, jónéhány könyvjelző kerül bele. Most, az Örökbecsű limlom olvasása során azt vettem észre már az első néhány oldal után, hogy 1-2 oldalanként elhelyeztem könyvjelzőt, mert szinte minden oldalon találtam valami olyasmit, amit kifejezetten megjegyzendő, fontos gondolatnak találtam.

Azonban az mégsem lehetséges, hogy szinte az egész könyvet idézzem. Így megpróbáltam a számomra a legfontosabbakat többször átolvasni, feljegyezni.

„Az időnek van egy sajátossága: az évek múltával felgyorsul.” Milyen igaz!

„Illúzióim már régóta nincsenek: a könyv, mint a legfontosabb kulturális jelenség, kimegy a forgalomból, más, új kulturális formák váltják fel, amelyeket az emberiség korábban nem ismert. A könyvek fokozatosan egyetemes szemétté válnak. Zene sem létezhet, ha nincs fül, amelyik hallja, kéz, amelyik játssza, és festészet sem, ha nincs emberi szem rá. Az egyszerűtől a bonyolult felé haladás nagy törvénye, amelyet hol teremtésnek, hol evolúciónak neveznek, a kultúrát mint az emberi tudat legmagasabb rendű termékét hozta létre. Ebbe vagyunk mindannyian belevetve, mint hal a vízbe...E nélkül beszélni sem tudunk miről.”

„Végbement egy új bűnbeesés- az ember hagyta, hogy elcsábítsák az elérhető, csillogó-villogó és olcsó újdonságok, hűtlen lett régi kötődéseihez, az ember és tárgyai között létrejött régi kapcsolatrendszerhez, amely az idők folyamán kialakult, amikor a hétköznapi tárgyak együtt éltek a tulajdonosukkal, és nemzedékről nemzedékre hagyományozódtak.”

Kendőzetlenül ír a betegségének jeleiről, diagnosztizálásáról, kezeléséről, és ezzel kapcsolatosan az orosz és az izraeli egészségügyi ellátás különbségeiről.

Számomra a könyvben az egyik legkiemelkedőbb, és legszórakoztatóbb rész a  „BESZÉD ANNAK ALKALMÁBÓL, HOGY NEM KAPTAM MEG A BOOKER-DÍJAT (1993)” bizonyult. Öniróniával kimondott hatalmas igazságokat és teljesen logikus érveket vonultatott fel a szerző, szókimondóan ám mégis diplomatikusan, szépen megfogalmazva. (Megjegyzem, hogy néhány évvel később, 2001-ben orosz Booker-díjat kapott, első nőként.)

Az a természetesség, ahogyan a halálról beszél, szintén figyelemreméltó.

”Halál nélkül nincs élet. Éppen a halál ad mindennek értelmet és értéket. És bármennyire is behunytuk a szemünket e körülmény előtt, bármennyire is kerültük ezt a témát, a halál elkerülhetetlenül eljön mindannyiunkhoz. A halál állandóan mellettünk van, a halál ad feszültséget örömteli élményeinknek, késztet arra, hogy értékeljük az életben a szerelmet.”

Mélyen elgondolkodtató mű, mely olvasmányos, néhol nagyon is szomorú és mégis igen szórakoztató.

(HMM)