A regény főszereplője a harmincas évei elején járó János. Oly mértékben lusta gyakorlatilag mindenre, hogy az kétségbeejtő.

A lustaságán kívül számomra elmondhatatlanul ellenszenves a trágár beszéde, közönséges magatartása és a végtelen közönye más emberek iránt.

Többször volt olyan gondolatom a könyv olvasása közben, hogy én ezt bizony leteszem, nem olvasom tovább. Nálam főleg az verte ki a biztosítékot, ahogyan az életében előforduló nőkről vélekedett, és ahogy a nagyapja halálakor viselkedett és "gondolkodott". Borzasztó volt olvasni, amit a nagypapa halálakor ez a fiatalember "művelt", ugyanakkor kétségtelen, hogy Szendi Nóra remekül ábrázolta ezt az unszimpatikus magatartást is.

Mégiscsak tovább olvastam, kíváncsi voltam a folytatásra és arra, hogy mi sülhet ki ebből, merre tarthat ez az életforma, jöhet-e valami vagy valaki ami/aki jó irányban változtatja meg ennek a fiatalembernek a gondolatait, hozzáállását, magatartását, életét.

Először János kórházi tartózkodása alatt láttam megcsillanni a fiatalembernél némi empátiát. Kíváncsian vártam, hogy hogyan alakul, formálódik János karaktere az életébe valami módon mégiscsak bekúszó szerelem (vagy valami szerelem-féleség) hatására.

Szendi Nóra oly pontossággal és részletességgel tárja elénk a történet helyszíneit az aluljárótól kezdve János lakásáig, és a szereplők karakterét, sőt a televíziós valóság show világát a szereplőivel és hű nézővel együtt, hogy mindent úgy látunk mintha ott zajlana minden egyes epizód előttünk.

Elgondolkodtató olvasmány. Nem bántam meg, hogy végigolvastam! :)

(Szerintem ráadásul a könyv borítója telitalálat, nagyon tetszik. Aki elolvassa a regényt tudni fogja, hogy miért illik a banáncímke a tartalomhoz.)

Az általam nemrég olvasott egyik könyvről szóló írásom itt olvasható: 

https://antiknapraforgo.cafeblog.hu/2019/07/29/ismet-egy-remek-konyvet-olvastam-szeifert-natalia-mi-van-veletek-semmi/