A 65 év feletti egészségügyi dolgozók nem találkozhatnak most beteggel, és ez teljesen rendben van, érthető intézkedés. Mi pedig akik még nem vagyunk 65 évesek, helyettesítjük őket. Ez is rendben van (bár azt nem tudom ezt hosszútávon meddig lehet bírni).

Azonban az jutott eszembe, hogy bizony sokan dolgozunk úgy az egészségügyben, hogy mi magunk is krónikus betegek vagyunk. Persze, megyünk és tesszük a dolgunkat. Ám mi magunk is veszélyeztetett kategória vagyunk, akkor is ha még nem vagyunk 65 év felettiek.
Hozzáteszem, hogy nem magamat féltem elsősorban, hanem a családomat- és szerintem sokan vagyunk így ezzel.

Az eddig elhunyt magyar koronavírus betegekről azt mondták a hírekben, hogy krónikus betegségük volt. Az egyik ismerősöm fogalmazta meg, hogy valamiért úgy érzi a kommunikációját ezeknek a szomorú haláleseteknek mintha ez szinte természetes lenne. Elgondolkodtattak kedves ismerősöm mondatai.

Igen, hiszen azok az emberek is valakinek a gyermekei/testvérei/szerelmei/szülei/szerettei voltak! Sokuk nyilván nem tehetett arról, hogy ilyen-olyan krónikus beteg lett. Ők is élhettek volna még talán jópár évet. Sokuk dolgozott talán akkor is amikor megfertőződött, vagy dolgozta le korábban az életét akár krónikus betegen is. Igenis értük is kár! Arról nem is beszélve, hogy néhány ország elhunytjai közt voltak előzőleg makkegészséges emberek is állítólag.

Köztünk egészségügyi dolgozók között is vagyunk jónéhányan akik valamilyen krónikus betegséggel élünk és így dolgozunk. Jómagam is többféle krónikus betegséggel élek, úgy, hogy ezek közül némelyiket pont az egészségügyben végzett munkám során szereztem. Dolgozom továbbra is, de megmondom őszintén: nem tudom, hogy meddig bírom. Eddig sem volt könnyű számomra a munkavégzés a betegségeim miatt, de most az extra fizikai és pszichés terhelés, a fokozott stressz nagyon megvisel. A saját műszakomat, saját munkakörömet is nehezen látom el, közben pedig ott lebeg a fejünk felett, hogy átvezényelhetők vagyunk bárhová, bármilyen műszakba, túlmunkára. Bevallom: félek, mert tudom, hogy további túlmunkát nem fogok bírni végezni a betegségeim miatt. Jelenlegi munkahelyemen azért vállaltam munkát, mert kíméletesebbnek ígérkezett a terhelésem szempontjából mint az előző munkám- persze a fizetés is igen karcsú (még a közalkalmazotti bértábláét sem éri el az esetemben).
Én nem dohányzom és nem fogyasztok alkoholt, és nem a "felelőtlen magatartásom" miatt lettem krónikus beteg.

"Sorstársam" pedig jónéhány akad a kollégák közt.

Úgy látom az senkit sem érdekel, nem számít, hogy a krónikus betegséggel küzdő egészségügyi dolgozók milyen fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek és mi lesz velük :( Furcsa ez a kettősség: dolgozzunk krónikus betegen is, arra jók vagyunk; de a mi védelmünk valahogy el van felejtve. Vagy értünk nem kár?